1992-ben egy népművészeti alkotótelep alapkő letételén forgattam. Odajött hozzám egy piros ruhás nő. A hölgyet Víg Ildikónak hívták és a Cleveland-i Magyar Televízió szerkesztője volt. Megkérdezte, hogy nem forgatnék-e dokumentumfilmet a Cleveland-i magyar temetőről, mielőtt a városrendezési terv áldozatául esne, és örökre a földdel egyenlővé tennék a buldózerek.
Én igent mondtam, és ezzel a filmmel kezdődött dokumentumfilmes pályafutásom. Ez alatt az amerikai út alatt értettem meg, hogy a magyarság, a kárpátmedencei gyökerek, bárhova is vessen a sors mindenütt hatalmas erő. Olyan összetartó erő, ami tengereken, hegyeken átível és kimondatja a szót: hazaszeretet.
Dokumentumfilmjeimben – ha egzotikus tájak és emberek között járok is – mindig annak a népcsoportnak, annak a kultúrának, a helyét, szerepét kutatom a megváltozott környezetben. Hogy élik túl különböző kultúrák, népszokások, hagyományok, jellegzetes mesterségek a civilizáció térhódítását és milyen formában tudnak egymás mellett élni más és más társadalmi rendszerekben.