Videó klipek

Videoklipek

1995 az első évszám. Hajnal Gábor akkoriban több fiatal együttes managere is volt. Többek között az akkor feltörekvő Digital Scream-nek is. Egy jól ismert szám magyar feldolgozásából szerettek volna videoklipet.
Aztán jött Berkes Gábor azzal az ötlettel, hogy az Ő irodájuk által felfedezett Ördögh Alexáról és Mr. Rickről forgassunk videóklipet. Mivel a Hello Mr. Szerelem klip több héten keresztül vezette az MSAT Televízió listáját jött a többi felkérés is.

  • Sóhajok szállnak a szélben
  • Hello Mr. Szerelem
  • Kívánj igazi ünnepet
  • Forog a világ
  • Forog a föld
  • Régi csibészek
  • Bárcsak tudnánk vigyázni rád
Egy kis bárban forgattuk a klipet, amihez abban az időben még könnyű volt szereplőket találni. Jó hangulat, igazi buli bontakozott ki. Akkor még nem gondoltuk, hogy ez a feldolgozás sok-sok évvel túl fogja élni a zenekart. A nézettségi mutatók alapján még ma is sokan szívesen nézik és hallgatják a You Tube-on.Emlékezetes forgatás volt. A Váci utcában a hömpölygő tömeg kellős közepén „dalra fakad” egy lány három kézi kamera kíséretében, és a megdöbbent emberekhez odalép, kezet fog velük, megsimítja az arcukat, vagy csak rájuk mosolyog. Miután – mint tudjuk – a felvételek nem elsőre sikerülnek, így egész délelőtt ezzel a furcsa „jelenséggel” talákozhatott az arra járó nagyérdemű.1996 novemberében megkeresett Som Lajos azzal az ötlettel, hogy Száz év címmel válogatás CD-t akar megjelentetni, és szeretne egy videóklipet is. Legnagyobb meglepetésemre a templomban a plébános jó ismerősként fogadta a rockzenészeket. Ott volt Závodi János, Deák Bill Gyula, Balázs Fecó, Pataki Attila és még sokan mások.1997-ben Berkes Gábor és Hajnal Gábor ötletét váltottuk valóra, amikor Eördög Alexa és Mr. Rick társaságában elindultunk Santorinire klipeket forgatni. A csodálatos táj és a kristálytiszta tenger mindenkire nagy hatással volt. A forgatás alatt sokat kellett Alexának átöltözni, aki nem sokat törődött a jövő-menő turistákkal.Berkes Gáborral összeforrt a stáb és 1998-ban az Emberek együttes slágerét is közösen készítettük el. Gábor csak úgy öntötte magából az ötleteket, mi meg alig győztük megvalósítani. De megérte.A Four Fathers énekegyüttessel már az Impro party televíziós sorozat kapcsán jó kapcsolat alakult ki. Így természetesnek vettük, hogy a videó klipjük elkészítésénél is ránk gondoltak. Remek hangú és féktelen humorú fiúk, akik minden problémát poénnal oldanak meg.Törékeny a tökéletesség, mely határainkat jellemzi. Őrizzük meg kincseinket, tegyük emlékezetessé a múltat, gyümölcsözővé a jelent, csodálatossá a jövőt, hogy leszármazottaink is büszkén úgy élhessenek itthon, ahogy őseink szerették volna.